Hírek

Nem csupán a kicsik öltöztek be és mutattak be zenés produkciót, hanem az anyukák is színpadra léptek szombaton az apátfalvi óvodás farsangon. A mulatságra szendvicseket is készítettek, süteményeket is sütöttek a község lakói. A faluházban több százan vettek részt ezen a vidám délutánon.

Az apátfalvi képviselők keddi ülésükön olyan határozatot is hoztak, melyben elutasították a kötelező betelepítési kvótát. Ezen kívül elfogadta a testület meghívását Ádók János, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, aki ismertette a közgyűlés tavalyi munkáját, idei terveit.

Még a kisoroszi citerások is felléptek az apátfalvi Hagyományőrző Csoportok Találkozóján ma délután. Rajtuk kívül Csanádapácáról, Csanádpalotáról, Magyarcsanádról és Földeákról érkeztek néptánccsoportok, hogy szórakoztassák a Faluházba gyűlteket.

Százharminc közmunkást vendégelt meg hétfőn az apátfalvi önkormányzat. Birkapörköltet és köménymagos krumplit vihettek haza a dolgozók. A téli szezonban többek között útkarbantartást, fóliasátras zöldséggondozást, térkőgyártást végeznek a közmunkások.

A 90 éves Margitka nénit köszöntötte ma délelőtt Apátfalva polgármestere és alpolgármestere. Az idős asszony még mestervizsgát is szerezett varrásból, illetve rengeteg helybéli menyasszony ruháját készítette el.