Az apátfalvi képviselők keddi ülésükön olyan határozatot is hoztak, melyben elutasították a kötelező betelepítési kvótát. Ezen kívül elfogadta a testület meghívását Ádók János, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, aki ismertette a közgyűlés tavalyi munkáját, idei terveit.

Az előterjesztések között az apátfalvi képviselők olyan határozatot is elfogadtak, melyben a kötelező betelepítési kvóta szembeni kiállásukról döntöttek. - A község képviselő-testülete elutasítja a betelepítési kvótát, elfogadhatatlannak tartjuk, mert súlyos terheket jelentene a szociális, egészségügyi és oktatási rendszerünkre, továbbá arra kérjük a kormányt, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg az illegális migrációt - foglalta össze Szekeres Ferenc polgármester a határozatuk lényegét.

Ádok János, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke is részt vett az apátfalvi testületi ülésen. - Nagy örömmel jöttem, hiszen nem emlékszem hasonlóra, hogy meghívtak volna más települési önkormányzatok - mondta a megyei közgyűlés alelnöke. Ádok János röviden összefoglalta, milyen munkát is végzett a közgyűlés még 2015-ben. Kitért arra, hogy Apátfalván megyei segítséggel is szerveztek egészségügyi szűréseket. - Emellett a megye is hozzájárul majd az apátfalvi piac korszerűsítéséhez, illetve a belvízelvezető árkok felújításához - tette hozzá az alelnök.

Károlyi Sándor, az apátfalvi cigány nemzetiségi önkormányzat elnöke a tervezendő magyarcsanádi új hídról, valamint az elkövetkezendő évek fejlesztéseiről kérdezte Ádók Jánost. - A híd biztosan megépül, de nem megyei pénzből, így bővebbet nem tudok mondani a beruházásról - válaszolta az alelnök. A fejlesztések kapcsán pedig kiemelte, hogy a megyében Apátfalva élen jár a támogatások terén, mert ha leosztják a lakosságszámra a kapott pénzt, akkor kiderül, hogy fejenként 100 ezer forintnyi ez az összeg. Ez pedig jóval a megyei átlag fölött van.

A fentieken kívül megtárgyalták a képviselők még a községben 2016-ban rendezendő ünnepségek, megemlékezések programtervezetét. Emellett elfogadták Vargáné Nagyfalusi Ilona, az Értéktár Bizottság elnöknek beszámolóját, melyben az eddigi munkájukat ismertette.

Munkatársunktól. K.

Forrás: promenad.hu