Az év végén kapott összegből 83 millióval a sportcsarnok építés hátrelévő számláit rendezik, 17 milliót forint a külterületi utak karbantartásával kapcsolatos, Magyarcsanáddal közösen beadott pályázat önrésze – derült ki a ma délutáni testületi ülésen. Ahogy az is, hogy a falu 300 milliót nyert négy TOP-os pályázatával.

Az apátfalvi grémium előtt számolt be a megyei közgyűlés tavalyi munkájáról Ádók János, a megyei közgyűlés alelnöke. Elmondta: a közgyűlés munkájának felét a területfejlesztés jelenti, s túl vannak a TOP-os pályázatok felén. Gratulált Apátfalvának, mert a 314 megyei TOP-os pályázatból a makói járásban 49-et támogattak, ebből 4-et Apátfalva nyert, közel 300 millió forint értékben.
Azt is elmondta, hogy Apátfalva a Nemzeti Értéktár létrehozásában a maga 56 értékével a legaktívabb települések közé tartozik.
Károlyi Sándor, a helyi cigány nemzetiségi önkormányzat elnöke azt mondta, hogy örömmel olvasott a megyei felzárkóztatási, esélyegyenlőségi programról. Kérte, hogy a program a jövőben magyarcsanádi és apátfalvi cigányságra is kiterjedjen. A képviselő-testület tudomásul vette a beszámolót, s megköszönte a megyei közgyűlés és Ádók János munkáját.

Az Apátfalvi Értéktár tavalyi munkájáról Vargáné Nagyfalusi Ilona, az értéktár bizottság vezetője elmondta: már élő emberek munkásságát is felveszik az értéktárba, s négy szomszédos kistelepülésnek is segítenek, azok értéktára felépítésében. – Egyre többször megtalálnak bennünket – közölte. A testület elfogadta a beszámolót, s megköszönte minden tag munkáját.

A testület jóváhagyta az idei ünnepi rendezvénynaptár programtervezetét, melyből kiderült, ugyan az idén nem tartanak busójárást a faluban, de márciusban kiszebáb égetéssel űzik el a telet. Szekeres Ferenc polgármester, az újévi koncerthez és a hagyományőrző találkozóhoz is gratulálva azt mondta: – Méltán büszkék lehetünk a két rendezvényre!

A testület elfogadta a rendezvénytervet, azzal, hogy meghívják a roma és román kisebbségi önkormányzatok, a civil szervezetek vezetőit és a plébánost, hogy jelezzék, melyiken szeretnének részt venni.
A testület változtatás nélkül elfogadta a helyi cigány és román nemzetiségi önkormányzatokkal kötött korábbi együttműködési megállapodás.

 

A testület megszavazta, hogy a három pályázó közül a székkutasi településfejlesztési önkormányzat 1,9 millió forintért lássa el menedzseri feladatokat a külterületi utak karbantartását célzó, magyarcsanádi és apátfalvi közös útfelújítási pályázatában.
Szekeres Ferenc polgármester elmondta, 100 milliós támogatást kapott a kormánytól az év végén Apátfalva, s megköszönte Lázár János országgyűlési képviselő a községért végzett munkáját. A polgármester közölte 83 millió a sportcsarnok végelszámolására fordítanak a maradék 17 millió a külterületi út fejlesztési pályázat önrésze.

 

A képviselők tulajdonosi hozzájárulásukat adták, hogy az Apátfalvi SC reklámfelületet biztosíthasson, egész 2020 december 31-ig a sportcsarnokban. De azt is megszavazták, hogy támogatják a járási Start munkaprogrammal kapcsolatos kérelem benyújtását.

forrás: makohirado.hu