November 26-án több kérdésben sem sikerült megegyezniük az apátfalvi önkormányzat bizottságainak, így az akkori rendes testületi ülést elnapolták. Az új időpontban, vagyis december 3-án, hétfőn már meg lehet tartani az ülést, melyen minden előterjesztést, napirendet sikerült megvitatni és elfogadni. A községháza felújítása miatt a könyvtár olvasótermében ülésezett a grémium.

Egészségügyi állapotára hivatkozva még az október 29-ei testületi ülésen lemondott tisztségéről Bálintné Siprikó Zsuzsanna (Fidesz-KDNP) települési képviselő. – A törvény szerint a helyére a 2014. október 12-ei szavazás alapján a következő legtöbb voksot kapó Veréb Anett (Fidesz-KDNP) kerülhet, aki elfogadta ezt a felkérést és le is tette az esküjét, így a hétfői ülésen már teljes jogú képviselőként vett részt – nyilatkozta Szekeres Ferenc polgármester.

Az új képviselőnek, Veréb Anettnek Szekeres Ferenc polgármester gratulál

A hétfői ülés legfontosabb kérdése az volt, ki lesz Apátfalva új alpolgármestere, ugyanis a korábban lemondott Bálintné Siprikó Zsuzsanna látta el ezt a feladatot. – Én Kiszely János Pálnét javasoltam erre posztra, ezért szavazott a grémium és 5:2-es arányban el is fogadta ezt a javaslatot, így mostantól ő a község új alpolgármestere – folytatta Szekeres Ferenc. A község vezetője hozzátette: fontos változás, hogy a korábbi alpolgármester főállásban dolgozott, a mostani viszont társadalmi megbízatásban végzi ezt a tevékenységet.

Kiszely János Pálné lett az új alpolgármester

Más ügyekben is határoztak az apátfalvi képviselők. Így például elfogadták a székkutasi önkormányzat azon kérését, hogy egy, a térséget érintő kerékpáros túraútvonal kialakítása során Apátfalva területén is legyen egy kerekezős pihenőhely. Az apátfalvi iskola kérését is megszavazták, vagyis összesen közel 200 ezer forinttal támogatják azt, hogy technikai fejlesztés legyen az intézményben. elsősorban összeszerelhető és programozható robotokat vásárolnak az iskola számára.

forrás: Rádió7