Gyerekzsivajjal telt meg az apátfali sportcsarnok: a helyiek mellett a makói, hódmezővásárhelyi és székkutasi csapatok vettek részt a kétnapos bajnokságon. Ma az U7-es és U9-es csapatok léptek a pályára, holnap a nagyobbaké lesz a főszerep.

 

Gajáta Fanni – Apátfalva

Az apátfalvi sportcsarnok megépülése nemcsak a sportéletet lendíti fel, hanem a helyi futsalcsapatokat fejlődését is. A felnőttek a magyar harmadosztályú bajnokságban szerepelnek, illetve az utánpótlás is részt vesz egy megyei kiíráson. Szombaton és vasárnap különböző korosztályos meccseknek ad otthont a nemrég épült apátfalvi sportcsarnok.

Szombat délután az U9-es korosztály kemény meccsen vett részt: igazi kis harcosok léptek a pályára. Jánosi Tamásné, a helyiek edzője elmondta, a csapat jelenleg ismerkedik egymással, ugyanis sokan most csatlakoztak, de mindent beleadnak, hogy jól szerepeljenek. Bár ottjártunkkor az apátfalviak kikaptak a makóiaktól, a következő meccsekre már újabb erőbedobással készültek.

Tokai Noel Attila már 3 éve focizik. A csanádpalotai fiú kedvenc csapata az FC Barcelona és a kedvenc focistája a legendás Pelé. Noel először helyben kezdett el focizni, később az apátfalviakhoz csatlakozott. A kisfiú testvére is ebben a sportban jeleskedik: ő a U18-as korosztályosok között játszik.

– Általában balhátvéd vagyok, de egy évig kapus és egy évig csatár is voltam. Viszont a kedvencem a balhátvéd poszt. Amikor focizok izgulni szoktam, hogy nyerünk-e vagy sem – árulta el Noel.

Forrás: makohirado.hu