A 17. Maros-menti Kulturális Találkozóval kezdődött a 22. Szent Anna Napok. Az apátfalvi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat zenés, táncos műsorokkal készült az érdeklődőknek. Bódi Csabit és Kunu Máriót is nagyon várták a fiatalok és idősek.

 

Gajáta Fanni – Apátfalva

Nagy Dezsőről is megemlékeztek a 17. Maros-menti Kulturális Találkozón. Károlyi Sándortól, az Apátfalvi Cigány Nemzetiség Önkormányzat elnökétől megtudtuk, Dezső bácsi a cigány folklór fontos mívelője, illetve egy banda tagjai is volt. A műsorszámokat neki ajánlotta az elnök.

Szekeres Ferenc polgármester is köszöntötte az érdeklődőket. A település első embere kiemelte, célkitűzésük – hogy a faluban élő nemzetiségekkel együtt, a tradíciókat tiszteletben tartva, egy színesebb, gazdagabb Apátfalvát építsenek –, jól halad.

Elsőként az Apátfalvi Cigány Folklór Együttes lépett fel, zenével és tánccal. Kisalbert György Béla is a csapat tagja. Az idős férfi elmondta, már 14 éves kora óta játszik hangszeren.

– Mindig víg kedélyű embernek tartottam magam. Nagybőgőn kezdtem, először sokat gyakoroltam, majd ez lett a munkám is. Bejártam ország-világot a zenével – mondta György. A vásárhelyi születésű férfi először szülővárosában zenélt, majd Budapestre került egy együttesbe. – Végül Apátfalvára jöttem haza, amikor úgy alakult. Három családom van, s rájuk bíztam, hogy őrizzék a hagyományt. Ők is zenészek.

Megtáncoltatta a hölgyeket is Kisalbert György Béla.

Nagy sikert aratott a Kanizsa Csillagai és a Károlyi Trió is, akik az esti utcabált tartják. A nap várva várt vendégei Bódi Csaba és Kunu Márió volt. Mindkét zenészt kirobbanó sikerrel fogadta a közönség.

Forrás: makohirado.hu