Tavaly április óta 1,5 milliárd forint érkezett Apátfalvára. A pénz legnagyobb részéből sportcsarnok épül, de rendbe teszik a csatornákat, az óvodákat. Emellett jut még a közmunkaprogram keretében gazdálkodásra, valamint ezen kívül a cigány nemzetiségi önkormányzat oktatást is szervezhet belőle.

Még sportcsarnok is lesz az 1,5 milliárdból

- Tavaly áprilistól egészen mostanáig számos pályázatunkat sikeresen bírálták el, így összesen 1,5 milliárd forint érkezett a községünkbe - nyilatkozta Szekeres Ferenc. Az apátfalvi polgármester hozzátette: ez elsősorban a térség országgyűlési képviselőjének, Lázár János miniszternek köszönhető. Ebből az összegből számos beruházás, illetve program valósulhat meg az elkövetkezendő esztendőkben. Többet már el is kezdtek.

Még sportcsarnok is lesz az 1,5 milliárdból

A pénzből belterületi utak is megújulhatnak. Júliusban indul a munka a Széchenyi és a Nagyköz utcában, valamint a faluház előtt. A szociálisan rászorulók között 4,5 millió forint értékben osztottak szét tűzifát. Apátfalvának fontosak a testvértelepülései, így ezen kapcsolatok megerősítéséhez is kaptak támogatást. Informatikai eszközöket is vásárol az önkormányzat 7 millió forint értékben.

Még sportcsarnok is lesz az 1,5 milliárdból

A Start Közmunkaprogram keretében 220 millió forint érkezett a településre. - A 160 közfoglalkoztatottunk többek között a varrodánkban, az asztalos üzemünkben, a betonelem gyártásában dolgozik, de tartunk állatokat és termelünk zöldséget, gyümölcsöt is - sorolta a polgármester. Az így előállított termékekből nem csupán bevételi forrása van az önkormányzatnak, hanem egy részét megkapják a rászoruló családok.

Még sportcsarnok is lesz az 1,5 milliárdból

A csapadék- és a belvíz elvezetése jelentős gondot okoz, erre most 56 milliót fordíthatnak. Nem csupán a meglévő rendszert fejleszthetik, hanem újat is építhetnek. A község intézményeinek energetikai korszerűsítésére 176 millió áll a rendelkezésre. Emellett a három óvodát is rendbe tudják tenni, összesen 61 millió forintból. A helyi cigány nemzetiségi önkormányzat működteti az úgynevezett Tanodát. Itt foglalkoznak a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával. Most 26 milliót kaptak az újabb programok megszervezésére.

Még sportcsarnok is lesz az 1,5 milliárdból

Apátfalva legnagyobb volumenű beruházása a sportcsarnok építése. A faluházzal szemben gőzerővel dolgozik a kivitelező. Az erre kapott támogatás: 938 millió forint. A pénzből jut a már meglévő sportpálya felújítására. Plusz 32 millióból pedig az öltözőt korszerűsítik és még napelem is kerül a tetejére. Hogy pontosan mekkora is lesz az új sportcsarnok, illetve a sporton kívül mire lehet majd használni, azt Szekeres Ferenc polgármester itt részletezi: ITT!

Munkatársunktól. K.
Forrás: promenad.hu