Sikeres 2016-ot tudhatnak maguk mögött az Apátfalvi Ifjúsági Klub tagjai. Idén a legnépszerűbb program a nyári táboruk volt, amelyet nagy valószínűséggel jövőre is megszerveznek. Munkájukat a helyi önkormányzat is jutalmazta.

 

2014-ben mindössze 8 fővel indult az Apátfalvi Ifjúsági Klub, s két év alatt már 22-re nőtt ez a szám. A tagokat nem kell toborozni, ugyanis a helyi fiatalok maguktól jelentkeznek. Ahogy a jelenlegi klubtagok mondták, sokaknak megtetszenek a programjaik, és emiatt szeretnének részese lenni az Apátfalvi Ifjúsági Klubnak.

dsc_7978

– Tavasszal húsvétozást csináltunk, nyáron egyhetes nyári tábort szerveztünk. Idén elmaradt a halloweeni programunk, ugyanis egy rövidfilmet forgattunk az ifjúsági klub életéről – tudtuk meg Antal Eszter klubtagtól. – Azonban a mikulás napi rendezvénnyel szeretnénk pótolni a hiányosságot.

Az apátfalvi ifjúság egy régi hagyományt is visszahozott, ez pedig nem más, mint a betlehemezés. Decemberben két napon át mennek olyan házakhoz, akik szeretnék megnézni a rövid produkciót.

dsc_7949

– 3 éve gondoltuk, hogy visszahozzuk, és kicsit megújítjuk ezt a szokást. Én harmadik éve szerepelek benne és nagyon várom már. Jó érzés, hogy másoknak örömet tudunk adni, s fel is tudunk benne töltődni – mondta Antal Kamilla. – Szeretettel várnak minket és jó a visszajelzés az önkormányzattól és a falu lakóitól is.

Az évzáró programon az klub tagjait az apátfalvi önkormányzat is meglepte: Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármester és Langó Csaba ifjúsági csoportvezető egy-egy Mikulás-csomagot adott át a tagoknak. Ezt követően a Szigetházban töltötték az estét. Azonban nincs idejük pihenni az ifiknek: ma 14 órától kézműves programokkal várják a gyerekeket a Faluházban.

Forrás: makohirado.hu