A hétfői Napraforgóban két határ menti település polgármesterével beszélgettünk az október 2-i népszavazás helyi tétjéről. Gyarmati András Nagylakról és Szekeres Ferenc Apátfalváról abban egyetértett, hogy csak összefogással érhet el az ország eredményt az Európai Unióban.

 

Nagylakban és Apátfalvában közös az, hogy a hát mentén helyezkednek el, de egészen másképp realizálódik ez a határ mentiség. Míg Nagylakon jól kiépített átkelő van, addig Apátfalván a Maros folyó adja a település és az ország természetes határát. Gyarmati András arról számolt be, hogy a településen élők nem sokat érzékeltek a migrációs hullámból, de hozzátette, hogy augusztusban megugrott az illegálisan bejövők száma. Szekeres Ferenc kifejtette, hogy az apátfalviak félnek, még akkor is, hogy konkrét atrocitás ott sem történt.

A két polgármester elmondta, hogy egy esetleges betelepítést egyik település költségvetése sem bírna el: vannak olyan családok mind Apátfalván, mind Nagylakon, amelyeket fel kell zárkóztatni, és nem szeretnék tőlük megvonni a támogatást a betelepítettek miatt.

Ezért buzdítottak mindenkit arra, hogy az október 2-i népszavazásra menjenek el, és voksoljanak nemmel.

ÉR.

Forrás: promenad.hu