Réka dédunokájának köszönhetően hamarosan megszületik az ükunokája Fejes Anna néninek. Az apátfalvi asszonyt csütörtökön a családja mellett az önkormányzat is megajándékozta 95. születésnapján. Sóki Mihályné már nagyon fiatalon a mezőgazdaságban kezdte a munkát.

Sóki Mihályné tősgyökeres apátfalvi, hiszen a községben született 1921. március 3-án. Fejes Anna nénit csütörtökön ünnepelte a családja 95. születésnapján. Nagyon meglepődött, mikor Szekeres Ferenc polgármester és Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármester is felkereste otthonában, hogy ők is felköszöntsék. Ajándékcsomag és virág mellett átadták az ünnepeltnek Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőlevelét is.

 

Anna néni sohasem húzta ki magát a munka alól, s már nagyon fiatalon elkezdett a mezőgazdaságban dolgozni. - Már kisgyermekként a család földjén tevékenykedtem, majd később elkerültem a helyi termelőszövetkezetbe, s onnan mentem nyugdíjba - árulta el az ünnepelt.

Sóki Mihályné egykoron egy falusi bálon pillantotta meg először leendő párját, s mindjárt meg is tetszettek egymásnak. - Pontosan nem emlékeszem, mikor volt, de nagyon régen, az egyszer biztos - tette hozzá mosolyogva. A házaspárnak három gyermeke született, Piroska, Mihály és József. A néninek négy unokája és két dédunokája van. - Réka dédunokámnak nemsokára megszületik a kisbabája, így üknagymama lesz belőlem - mondta büszkén Sóki Mihályné.

Anna néni lányánál és vejénél lakik, ők viselik a gondját. Az idős asszony sokat pihenget, de azért szívesen kijárogat a kertbe - ahogy az időjárás engedi - napozni és sétálgatni. Hátul az ólban van egy malacka, őt is gyakran felkeresi.

Forrás: promenad.hu