Az apátfalvi Langó-család álma 8 év alatt vált valóra

 

Nyolc esztendő kellett ahhoz, hogy az apátfalvi Langó-família megvalósíthassa azt az álmát, miszerint tájházzá alakítsák át egykori otthonukat. A család és a község egykori életét befogadó épületet vasárnap adták át ünnepélyes keretek közt. Szinte az egész település megmozdult, régi tárgyakat hoztak a helyiek, illetve segédkeztek a felújításban.

Apátfalva apraja-nagyja vasárnap délután a Langó-portán tolongott. Ugyanis a család egykori otthonát, melyet tájházzá alakították át, ünnepélyes keretek közt adták át. Népviseletbe öltözött táncosok zeneszóra vonultak végig a község utcáin, hogy elérjék célukat, az égszín kékre festett régi parasztházat. Felnőttek, gyermekek, aki csak tudott, apátfalvi viseletbe bújt. Az érdeklődők citerajátékot hallhattak, néptáncot láthattak, ezen kívül a helyi Pódiumszínpad előadta Csapóné Ica néni egyik novelláját is.

- Feleségem ötletét valósítottuk meg, miszerint tájház legyen az egykori otthonunkból - tudtuk meg Langó Imrétől. Nyolc esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Rozália néni álma végül is megvalósulhasson. - A családom tagjai mellett a településen működő valamennyi művészeti csoport eljött segíteni, hogy átalakíthassuk a több mint 100 éves épületet - folytatta Langó Imre. Ezen kívül a lakosok is besegítettek, nem csupán kétkezi munkájukkal, hanem régi tárgyakat is hoztak, melyeket kiállíthattak Langóék.

- Negyvennyolc éve vagyunk házasok, feleségemet, a hosszú nevű asszonyt: Langó Imre Györgyné Hegedűs-Bite Rozáliát Zákányszéken "szereztem", ott ismertem meg, s idővel úgy döntöttem, elhozom a homokról a kötött földre - folytatta mosolyogva Imre bácsi. A házaspár és persze még sokan mások is, éveken át fáradozott azon, hogy eljöhessen az átadás pillanata. A tájház hűen mutatja be, hogyan is éltek a múlt század elején az apátfalviak, hogyan gazdálkodtak, hogyan dolgoztak.

- A Langó-család kitartó, pénzt, időt és energiát nem sajnáló munkával valósította meg az álmát - nyilatkozta Szekeres Ferenc polgármester. Az önkormányzat asztalosműhelyében készült egy jellegzetes apátfalvi pad, mely a tájházba került. Ezen kívül az épület homlokzatát díszítő fa hirdető tábla is a község adománya. - Ennél azonban jóval fontosabb az, ahogy a Langó-család példát mutatott minden helyinek abban, hogyan kell megőrizni az utókor számára értékeinket - tette hozzá a község első embere.

Munkatársunktól. K.
Forrás: promenad.hu