A 88 esztendős Gyenge Mihály citerázik, harmonikázik, színdarabokat tanul, néptáncol. Mihály bácsi is részt vett azon az ünnepségen pénteken, melyet az apátfalvi faluházban tartottak az idősek világnapja alkalmából. Az önkormányzat 250 szépkorút látott vendégül műsorral és gulyáslevessel.

Az apátfalvi önkormányzat pénteken ünnepséget rendezett a faluházban, ahová 250 nyugdíjast hívtak el. Az idősek világnapja alkalmából Szekeres Ferenc polgármester köszöntötte a vendégeket. - Oda kell figyelnünk az idősekre, hiszen csak így találjuk meg a követésre méltó példát - fejtette ki beszédében a település vezetője.

Műsorral is köszöntötték a jelenlévőket. Elsőként a helyi ifjúsági klub tagjai szórakoztatták a szépkorúakat. A legkisebbek sem hiányozhattak az ünnepségről: az óvodások nagymamákról, nagypapákról szóló versekkel, dalokkal ajándékozták meg az időseket. Zárásként pedig Tihanyi-Tóth Csaba és Bognár Rita énekelt népszerű slágereket.

A teremben helyet foglaló legidősebb vendéget, a 88 esztendős Gyenge Mihályt külön is köszöntötték. - A szüleim földművesek voltak, így eleinte én is velük dolgoztam, aztán, miután leszereltem a honvédségtől előbb traktoroztam, aztán a gépműhelybe kerültem - mesélte Mihály bácsi. Nyugdíjazásáig pedig a makói fegyvergyár egyik műhelyének volt a részlegvezetője.

Mihály bácsi napjaikban sem sokat pihen. Harmincöt esztendeje citerázik a helyi zenekarban, de mellette harmonikán is játszik. Ezen kívül tagja a hagyományőrző csoportnak és a színjátszókörnek is. - Most éppen Gárdonyi Bor című írását visszük színre, azt gyakoroljuk - árulta el az idős férfi. Idén nyáron Brassó mellett még túrázott is az apátfalviakkal. - Az utolsó 600 méter nagyon nehéz volt, szinte úgy kellett megmászni a hegyoldalt - mosolygott Mihály bácsi.

Munkatársunktól. K.
Forrás: promenad.hu