Az előző évekhez hasonlóan 2024. január 11.-én csütörtökön Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely Jánosné alpolgármester asszony négy újszülöttet köszöntött. Még 2018-ban fogadta el a képviselő testület, hogy pénzbeli támogatást nyújtanak az apátfalvi családoknak. A döntés alapján a kisbabákat 40 ezer forint készpénzes támogatásban részesítik kérelem alapján. A szülőknek virággal, édességgel és borral kedveskedett az önkormányzat.

Elsőként Téglás Zitát köszöntötték, aki 2023.09.12.-én látta meg a napvilágot Szegeden 3430 grammal és 51 centivel, Téglásné Molnár Barbara Viola és Téglás Tibor Tamás első gyermekeként. Barbi megosztotta velünk, hogy az apukán kívül a két nagymama a legnagyobb segítség. Tibi minden feladatból kiveszi a részét, még a fürdetést és a pelenkázást is vállalja. Zita az autókázást jobban szereti, mint a babakocsis sétákat. A mindennapokban mosolygós és jó kedélyű kisbaba. A karácsonyi rokon látogatásokat is nagyon jól viselte. A Babusgatóra szeretnének járni a későbbiekben. Második baba még nem szerepel a terveik között, jelenleg Zitus kitölti az életüket. 

Molnár Kamilla Hódmezővásárhelyen jött a világra 2023. augusztus 24-én 2600 grammal és 47 centivel. Kamilla harmadikként érkezett a családba Molnár Anett és Molnár Csaba gyermekeként. Anett elmondása szerint a két testvér Áron (6) és Bogi (4) nagyon várták a kistesó érkezését. Áron nagyon imádja Kamillát, Bogiban viszont kialakult egy kis egészséges féltékenység. Csabával a napi teendőket felosztották így gördülékenyen zajlanak a mindennapok. Három gyerekkel a logisztika része nehéz, hogy mindenki odaérjen időbe az óvodába. A pénzbeli támogatásból etetőszéket szeretnének vásárolni, hiszen februárban kezdik a hozzátáplálást. Negyedik babát nem szeretnének Kamilla ajándék volt a családnak.

A polgármester és az alpolgármester asszony Vass Norina Zsáklint is meglátogatta. Norina 2023.11.30-án Hódmezővásárhelyen született 3900 grammal és 52 centivel Vassné Sztáncs Zsanett és Vass Tibor első közös gyermekeként. Zsani megosztotta velünk, hogy a legnagyobb segítség számára az édesanyja. Férje Tibi a munkaidő letelte után veszi ki a részét a kicsi körüli feladatokból. Norina nagyon jó alvó, éjszaka csak egyszer ébred fel. A babakocsis sétákat nagyon szereti, bár már a nagyon hidegbe nem járnak ki. A kapott támogatásból ruhát és pelenkát szeretnének vásárolni, hiszen nagyon gyorsan növekszik a kicsi. Második babát jelenleg nem szeretnének.

Az önkormányzat Balla Hanna Mirát is köszöntötte, aki 2022.07.16-án született Hódmezővásárhelyen Balla Krisztián Sándor első gyermekeként. Az apuka megosztotta velünk, hogy nagyon jól kialakult a napi rutinjuk. Egyedülálló apukaként nem nehezek a mindennapok, hiszen volt honnan tapasztalatot szereznie mivel a családjában sok gyermek van. A legnagyobb segítség a mama. Rendszeresen sétálnak és a jóidőben sokat járnak a játszótérre. Ha megtalálja a társát Krisztián akkor a későbbiekben szeretne Hannának egy testvért.

 

 

Írta, fotózta:

Varga Alexandra