A hétvégi falunapokra – ahogyan az lenni szokott – most is érkeztek sztárvendégek, felléptek a nagyszínpadon a helybeli kiválóságok, a legérdekesebb talán mégis a Faluházban rendezett retró kiállítás volt. A tárlat anyagát a helyi művelődésszervező, Vargáné Nagyfalusi Mária felhívására a falu lakói adták össze.

 

 "Ezek a tárgyak szépek, személyes emlékek is egyben, ráadásul megidéznek egy már letűnt kort" – mondta az apátfalvi retró tárlat egyik kiállítója, Giláné Török Éva. Hozott még be egy mozsarat, két rádiót és egy szőnyegporolót is. Amikor meghallotta a kiállításra szóló felhívást, nyomban szétnézett otthon, milyen múltból itt maradt tárgyai vannak – ezeket ugyanis nagyrészt mindmáig használja is. A legnagyobb sikert közülük egy, a faluház dolgozói, látogatói között végzett felmérés szerint a festőhenger aratta. 

 

 "Ezzel még édesanyám díszítette a szobákat, mert nem volt pénzünk mestert fogadni" – mondta.

 

A nem mindennapi tárlat ötletgazdája a helyi művelődésszervező, Vargáné Nagyfalusi Mária volt. Mint mondta, a retró, mint korszak tág fogalom, a legtöbben a második világháborútól a rendszerváltásig terjedő időszakot értik alatta, de van, aki már az 1990-es éveket is.

 

"A korszak öltözeteire jellemző az egyszerű vonalvezetés, a funkcionalitás, az élénk színek és minták. Ebben az időszakban nem számított a természetesség, gyakran használtak műanyagot, műbőrt" – mondta, de azt is hozzátette, hogy ebbe a körbe sorolják a korszak zenéjét, divatját, tévé- és rádióműsorait is.

 "Ez egy igazán apátfalvi kiállítás, mert az apátfalvi nép megmozdult, és két hét alatt behozta az elmúlt évtizedek használati tárgyait, játékait, könyveit" – mondta a kiállításról Szekeres Ferenc polgármester. Ami egyébként két másik tárlattal együtt látható a Faluházban: az előtérben a Kerekes Márton nevét viselő, jubiláló citerazenekar fotóit mutatják be, odabent pedig a régi relikviák mellett a helybeli kézműves, Kakas Istvánné munkáit lehet megcsodálni még két hétig.