Összegyűjtöttük a Januárban megjelent cikkeket és ezt most egybe foglalva olvashatják el:

Utakat és járdákat építenek tavasszal Apátfalván

A tavasszal utakat aszfaltoznak le, illetve járdákat építenek Apátfalván. Szekeres Ferenc polgármester a Rádió 7-et arról tájékoztatta, hogy a Belügyminisztérium pályázatán 17 millió forintot nyertek, így összesen 800 méter hosszan tudnak majd a jó idő beköszöntével új gyalogutakat kialakítani a községben. A projektben több utca is érintett, így például a Nagyköz, a Hajnal, a Templom és a Hunyadi utca is. A polgármester hozzátette: emellett felújítják még a Szabadság, a Liget és a Tavasz utcák útjait.

Szekeres Ferenctől megtudtuk: az apátfalvi útépítések finanszírozására a Magyar Falu Program keretében kaptak 28 millió forintos támogatást. A polgármester kifejtette: a fent említett három kijavítandó útszakasz teljes hossza 600 méter.

 

Gazdag lesz az idei programkínálat Apátfalván

Több esemény megtartásáról is döntöttek az apátfalvi képviselők a legutóbbi testületi ülésükön. Szekeres Ferenc polgármester a Rádió 7-nek elmondta: természetesen a mindenkori járványügyi szabályok betartása mellett rendezik meg ezeket a programokat. Így például a település legnagyobb volumenű rendezvénysorozatát, a Szent Anna Napokat július 22-24-én tartják, de lesz hagyományőrző fesztivál, népdalkörös találkozó, farsangi mulatság és pünkösdölő is. A polgármester hozzátette: a grémium határozott még út- és járdaépítésről is.

Szekeres Ferenctől megtudtuk: 10 millió forintos járdaépítésre is pályázik az önkormányzat. Emellett 20 milliós támogatási kérelmet nyújtanak be belterületi utak karbantartására, illetve egy 45 milliósat új utak építésére.

 

Az infrastrukturális fejlesztések mellett másra is pályáznak Apátfalván


Az apátfalvi önkormányzat több olyan programot is elindított, mely a településen élők mindennapjait könnyíti meg, illetve növeli a komfortérzetét. Szekeres Ferenc polgármester a Rádió 7-nek elmondta: az intézmények fejlesztése mellett ezek a kezdeményezések is nagyon fontosak. Ilyen például az a fásítási program, melyet 2020-ban kezdtek el és azt célozza, hogy évente legalább 200 facsemetét ültessenek el a településen. A polgármester hozzátette: a másik ilyen pedig az ivartalanítási akció, mely a felelős állattartást segíti Apátfalván.

Szekeres Ferenctől megtudtuk: az önkormányzat saját fásítási programja mellett részt vesz más, ilyen jellegű kezdeményezésben is. Így az Agrárminisztérium kiírásán is sikerült fákat beszerezni és elültetni a községben. A polgármester kifejtette: a Magyar Falu Program keretében pedig a felelős állattartás elősegítésére nyertek mintegy 1 millió 500 ezer forintot.

 

Csatornaépítés indul Apátfalván

A bel- és csapadékvíz-elvezető rendszert korszerűsítik Apátfalván. Szekeres Ferenc polgármester a Rádió 7-nek elmondta: a Területi Operatív Program keretében még 2021-ben nyert az önkormányzat 300 millió forintot erre a célra. A beruházás megvalósítására most írják ki a közbeszerzési eljárást. A polgármester hozzátette: ha minden jól megy, akkor ezt követően, valamint a tartós jó idő beálltával el is tudják kezdeni a kivitelezést. Szekeres Ferenctől megtudtuk: a tervezett nyílt illetve zárt vízelvezető rendszer teljes hossza meghaladja a 2400 métert. A polgármester kifejtette: a várhatóan tavasszal kezdődő munka a következő utcákat érinti: Hunyadi, Hajnal, Rózsa, Csokonai, Kereszt, Széchenyi, Templom, Kölcsey és Kossuth.

 

Szinte teljesen elkészült Apátfalva új piaca

A kivitelező az utolsó simításokat végzi Apátfalva új piacának a kialakításán, így tavasszal meg is nyithatják. Szekeres Ferenc polgármester a Rádió 7-nek elmondta: a fő célja az önkormányzatnak az, hogy elsősorban a helyi gazdálkodók, kézművesek megfelelő körülmények között értékesíthessék terményeiket, portékáikat. Egy üzlethelyiséget is építettek a piacon, itt a Start Mintaprogramban előállított tárgyakat fogja kínálni az önkormányzat. A polgármester hozzátette: két körben összesen 50 millió forintot nyertek a beruházás megvalósítására.

Szekeres Ferenctől megtudtuk: a Hunyadi és a Kossuth utca találkozásánál lévő 1100 négyzetméteres területen megfelelő körülmények várják majd mind az árusokat, mind a vevőket. A polgármester kifejtette: korábban is volt egy hely, ahol néhány asztalon zajlott az árusítás, de azt nem lehetett piacnak mondani. Ezt a részt is rehabilitálják, a tervek szerint parkosítani fogják.

 

600 millió forint összértékű fejlesztéssor indul Apátfalván

Apátfalván utakat, járdákat, csatornákat építenek, illetve megújul a művelődési ház is. Szekeres Ferenc polgármester a Rádió 7-nek arról számolt be, hogy ezekre a beruházásokra még 2021-ben nyertek támogatást, de a megvalósításuk tavasszal indul. Így például 300 millió forintból újul meg a település bel- és csapadékvíz-elvezető rendszere, 600 méter hosszan új utak épülnek, valamint 20 millió forintból új járdákat alakítanak ki. A polgármester hozzátette: a felsorolt beruházások összköltsége meghaladja a 600 millió forintot.

Szekeres Ferenctől megtudtuk: a Magyar Falu Programban 25 millió forintot nyertek a művelődési ház korszerűsítésére. A pénzből elsősorban az épület nagytermét teszik rendbe, vagyis új parkettát kap a helyiség, 12 darab új fűtőtestet szerelnek be, illetve ki is festik a termet. Emellett a főbejáratnál lévő lépcső is megújul.

 

Forrás: Rádió7