Az elmúlt hetekben az apátfalvi önkormányzat négy pályázata összesen 373 millió forint támogatást kapott. Így folytatódhat a belterületi vízelvezető rendszer fejlesztése, három utcaszakasz aszfaltozása, a járdák felújítása, a piac kialakítása. Ezen felül a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ is felújítást végez a Dózsa György Általános Iskolán. 

 

A nyertes pályázatok:

300 millióból fejlesztik a belvízelvezető árokrendszert

Települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztések, belterületi vízelvezető rendszer fejlesztésére TOP-2.1.3-16 pályázatot nyújtottak be 300 millió forint értékben, amely pozitív elbírálást kapott, így folytatódhat a vízelvezető rendszer fejlesztése. A támogatásból a projekt előkészítés, hatósági díjak, vízkár elhárítási terv, közbeszerzési eljárás, műszaki ellenőr, projektmenedzsment,és az építési munkák valósulnak meg. 7 utcában, kb. 2500 méteres szakaszon, földmedrű, zárt és nyílt, burkolt csatornarendszer kialakítását tervezik: Templom és Nagyköz saroktól – a Templom és Kölcsey sarokig kb. 650 m, a Kossuth és Hunyadi saroktól – a Kossuth és Kereszt sarokig kb. 760 m, a Széchenyi u. 2-28. kb. 300 m, Hajnal u. (Kossuth és Templom közötti szakasz) kb. 250m, a Csokonai u. kb. 280m, Hunyadi u.  (Egészségház előtti szakasz) kb.100 m, a Rózsa u. 11-15. kb. 100 m. vízelvezető csatorna szakaszok kiépítését, illetve meglévő szakasz rekonstrukcióját fogják elvégezni.

Három utcát aszfaltoznak le

A Magyar Falu Programban is sikeresen pályáztak: s így 28 millió forintot nyertek utak aszfaltozására. Három utcaszakaszt tudnak 600 méter hosszan leaszfaltoztatni, így a Szabadság, a Liget és a Tavasz utcák kapnak szilárd aszfalt burkolatot.
Nyolcszáz méternyi járdát újítanak fel.

Nyolcszáz méternyi járdát újítanak fel

A Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása keretében belterületi járdák felújítására 17 millió forintot nyertek, a támogatás 85% intenzitású, ehhez az önkormányzatnak 3 millió forint önrészt kell biztosítani, így ez a beruházás 20 millió forintból valósul meg. Az érintett területek a következők: a Nagyköz utca- Templom utca és Kossuth utca közötti szakasz mind a két oldala. A Hajnal utca – Kossuth u. 66. a saroktól a Templom u. 57 sarokig. A Dózsa György Ált. Iskola – Hunyadi és Templom utcák teljes szakasza. Az Ady Endre utca 8/c- 10. A felújításra kerülő járdák hossza kb. 800 méter.

Plusz pénzt kaptak a piacépítésre

A TOP-1.1.3-16-CS1-2017-00002 p. Apátfalva Község piacterének kialakítása című hatályos támogatás 25 millió 18 ezer 440 forint, melyet 2017-ben nyertek el, a most megítélt többlettámogatás 24 millió 341 ezer 439 forint. Így az apátfalvi önkormányzat piacépítésre rendelkezésére álló keretösszeg összesen 49 millió 359 ezer 879 forint. A támogatás július elején megérkezett az önkormányzat számlájára, így hamarosan megtörténhet a szerződéskötés a kivitelezővel és az önkormányzat bízik abban, hogy rövidesen elkezdődhet a munka.


Homlokzatfelújítás és tetőfelújítás az iskolában

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ a Dózsa György Általános Iskola, Templom utca felőli épületén (alsós épület+ ebédlő) homlokzati és tető felújítási munkát végez. A munkák elkezdődtek és az iskolakezdésig befejeződnek.