Egész napos programmal várták az érdeklődőket Apátfalván, a 24. Szent Anna Napok alkalmával. A délelőtt folyamán kézműves bemutatók voltak, a színpadon a helyi csapatok léptek fel, este pedig Rácz Gergő és a Bikini szórakoztatta a közönséget. Egészen korán keltek Apátfalván a lakosok: a falunap alkalmából a Borbély András Band térzenével ébresztette a helyieket. Reggeltől estig viszont nem volt megállás a programok terén. A délelőtt folyamán a kézműves bemutatókat tekinthettek meg az érdeklődők a Faluházban, illetve fellépett a Tini és Mini Tini Mazsorett Csoport is. Délután a helyi csoportok készültek műsorral. 18 órától Rácz Gergő lépett fel. Az énekes-zeneszerző a koncertet követően portálunknak elárulta, nagyon jól érezte magát és örömmel énekelt a közönségnek. A nyári szezonban rengeteg fellépése lesz, de eközben zenéket is ír, mivel mindig tud inspirálódni – Napokon belül felkerül az internetre egy új dal, amelyben közreműködtem énekesként, és picit zenészként is hozzátettem – osztotta meg az énekes velünk. Őt a Bikini követte. Az együttest is hatalmas tömeg fogadta, korosztálytól függetlenül. Az estét tűzijátékkal és utcabállal zárták a településen. forrás: makohirado.hu