69 millió 750 ezer forint helyi adó folyt be tavaly Apátfalván, 144-gyel csökkent a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők száma, s nem jellemző a fiatalkorú bűnözés a faluban és tűzijáték is lesz az idei falunapon – derült ki a ma délutáni apátfalvi testületi ülésen.

1995. július 1. óta van kommunális adó, ami jelenleg 7000 forint/év adótárgyanként. A 70 évesnél idősebbeknek nem kell helyi adót fizetni. 1997 óta van helyi iparűzési adó. Ebből 55,99 millió folyt be, kevesebb a tervezetnél. A gépjárműadó 40 százaléka az önkormányzatot illeti meg, míg a talajterhelési díjból 1 millió 34 ezer forint folyt be, így összesen 69 millió 750 ezer forintot fizettek be az apátfalvi közös kasszába – derült ki a helyi adóbevételek tavalyi alakulásáról szóló tájékoztatóból.

Ahogy az is, hogy csökkent az adóhátralékok összege, annak ellenére, hogy a végrehajtás, letiltás, inkasszó, járművek forgalomból való kivonása sem vezetett eredményre. A 2013. december 31-ig felhalmozott adókat, ugyanis az elévülés miatt törölték.

A testület elfogadta a helyi adóhatóság tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót, s megköszönte Szilvási Aliz adóigazgatási ügyintéző munkáját.

86 családból 173 gyerek részesült rendszeresen gyermekvédelmi támogatásban, 144-gyel kevesebb, mint egy évvel később. Az ok, a szülők elhelyezkedtek a munkaerőpiacon. Összesen 573 0-18 éves gyerek lakik Apátfalván. A faluban tavaly 446 esetben fordultak a gyermekjóléti szolgálathoz, 159 esetben a szülő, a család életvitelében jelentkező probléma, 178 esetben megélhetési probléma, 25 esetben magatartási probléma, 24 esetben szülői elhanyagolás, 5 esetben családi konfliktus miatt – derült ki a helyi gyermekvédelmi szolgálat tájékoztatójából. Szekeres Ferenc polgármester hangsúlyozta: egyre csökken a problémás gyerekek száma, a fiatalkorú bűnözés nem jellemző a faluban.

És idén nyáron várhatóan 10 ingyenes (az egész nyarat átfogó) tábort indítanak az apátfalvi gyerekeknek, hogy így könnyítsék meg a szülők dolgát..

A képviselők elfogadták a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott ellátásokkal kapcsolatos helyi rendelet módosítását és a közbeszerzési szabályzatot. Mindkettőre a törvény változása miatt vált szükségessé.

A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót, ahogy a két ülés közti fontosabb eseményekről szóló polgármesteri jelentést is elfogadták.

Böjte Csabát szeretnék meghívni a falunapra és 8-10 perces tűzijáték is lesz – derült ki az egyebekben.

forrás: makohirado.hu