Az apátfalvi temetőkápolna 

 

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása

 □ agrár- és élelmiszergazdaság  □ egészség és életmód  x épített környezet

 □ ipari és műszaki megoldások  □ kulturális örökség     □ sport

 □ természeti környezet             □ turizmus   

2. A nemzeti érték fellelhetőségének helye 

Apátfalva, Szegedi úti temető 

4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik

 x települési  □ tájegységi  □ megyei  □ külhoni magyarság 

5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 

Apátfalva község temetője a forgalmas Szegedi út mellett, a község központjához közel található. Területét 1823ban jelölték ki, az elhunyt római katolikus hívek örök nyugvóhelyéül. (A katolikus temető mellett, a síremlékektől kissé távolabb helyezkedett el az izraelita temető, ahová a községben élt zsidó kereskedő családok temetkeztek.) 

A temetőkápolna építésének szándékáról a község tisztségviselőinek 1860 júniusában keltezett levelében olvashatunk. „ …tudtára adjok mindeneknek, akiket illet, , hogy a mi Urunk Jézus Krisztus keserves szenvedésének és halálának emlékezetére a temetőnkben egy kápolnát a I. alatt ide mellékelt rajz szerént egészen égetett téglából fogunk építeni, ezt minden szükségesekkel ellátni és annak jó karban való tártására, amint most mi magunkat, úgy örököseinket is ezennel lekötelezzük.” A kápolna felépítését a levél mellékletében szereplő rajz szerint Licht Ferenc csanádi kőművesmester  vállalta.  

A kápolna oltárképe a Föltámadást ábrázolja, körben egy-egy halott emlékére elhelyezett szentképek sorakoznak. A felújított kápolna előtt keresztre feszített Korpusz magasodik, kétoldalon tehetős apátfalviak: a Czigeldrom és a Szabó Lukács családok sírboltjai láthatók.  

A temető bejáratánál  a község önkormányzata második világháborús emlékművet állíttatott, amely Szigeti Márton kőfaragó munkája, s a háborúban elpusztult lakosok neveit őrzi az utókornak. 

6. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett 

Az apátfalvi temetőkápolna és környezete a 18. század közepén jász és palóc telepesekkel újranépesült község mély katolicizmusának emléke, amely az egykori hierarchia és a lakosság társadalmi törekvéseinek lenyomata is. 

Hasonlóan egységes szerkezetű, zárt temetőmagra kevés példa található megyénkben. 

7. A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források) 

Tóth Ferenc: Temetőkápolna 1823. In: Tóth Ferenc szerk: Csongrád megye építészeti emlékei. Szeged, 2000. 1213. 

8. A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: http://apatfalva.hu/index.php/ertektarfomenu/166-temetokapolnat

III. MELLÉKLETEK 

1. Az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja   

  Leírás: DSC_0083

 

Leírás: DSC_0082               Leírás: DSC_0103

Leírás: DSC_0104

 

  

2. A Htv. 1. § (1) bekezdés j) pontjának való megfelelést valószínűsítő dokumentumok, támogató és ajánló levelek 

3. A javaslathoz csatolt saját készítésű fényképek és filmek felhasználására vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat