Panorámaröntgent kapott az apátfalvi fogászat

Hírek

Megérkezett, és tegnap már be is szerelték azt az ötmilliós digitális panorámaröntgent az apátfalvi fogorvosi rendelőbe, melyet egy Leader pályázaton nyert az apátfalvi önkormányzat. Az eszköz a helybéliek mellett a magyarcsanádi és a nagylaki betegeket is szolgálja majd, várhatóan november/decembertől. A legmodernebb Trident panorámaröntgent szerelték be a nemzeti ünnepen az apátfalvi fogorvosi rendelőbe. Az eszközt ma tekintette meg Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János Pálné alpolgármester. – A panorámaröntgen azért kell, mert sok mindent nem látunk a betegek szájában. Ami látunk, az nem feltétlen az, amit kellene. Ezért kell az íny alá néznünk, amit csak panorámaröntgennel tudunk megtenni – mondta Zádori Dániel, asszisztens, a rendelőt működtető cég tulajdonosa. – Előfordulnak betört gyökerek, melyekre ránőtt az íny, azaz azt szabad szemmel nem látjuk. Ahogy az eldőlt bölcsességfogat sem. A felső fog húzásánál is nagyon fontos, hogy lássuk az arcüreg nyílást, hiszen ez a beavatkozás és szájsebészet – tette hozzá. Akinél szükséges a panorámaröntgen elkészítése, azt az apátfalvi fogászatról Szegedre küldik, ugyanis Makón sem működik ilyen ingyenes, azaz a társadalombiztosítás által finanszírozott. Így a betegnek utaznia kell, ami időt és nem csekély távolságot jelent. – Az alsó, hátsó nagyőrlő fogak állapotát jobban látjuk majd, mint a meglévő egyszerű röntgennel, hiszen a régi készüléknék a nyelv és az állcsont is útban van. A panorámaröntgennel azt is meg tudjuk állapítani, hogy a fiatalkorú betegnek hogyan állnak a bölcsességfogai, még akkor is, ha azok úgy fájnak neki, hogy még ki sem bújtak. De a nagyobb pótlásoknál sem kell több fogat egyesével megröntgenezni. Azaz kisebb sugárterhelést kap a beteg – avatott a részletekbe dr. Tóth Gábor Gellért fogorvos. Az apátfalvi panorámaröntgen az utazgatást, várhatóan november/decembertől fölöslegessé teszi, akkor lesz meg a hozzá való számítógép és készül el a hálózati bekötése. – Ezt a röntgenkészülék is annak a Leader pályázatnak köszönhető, melynek a nemrégiben a háziorvosoknak átadott eszközök. Összesen 7,1 millió forintot nyertünk, ebből 2,1 millióért a háziorvosok kaptak eszközöket. A panorámaröntgenre ötmilliót nyertünk, s ezt még körülbelül 300 ezer forinttal kellett kiegészítenie az önkormányzatnak – mondta Szekeres Ferenc polgármester, aki hozzátette, ha lesznek még az egészségügy fejlesztésével kapcsolatos pályázatok, akkor – a házi- és a fogorvosokkal egyeztetve – a település azon is indulni fog, annak érdekében, hogy minél magasabb szolgáltatást biztosítsanak a betegeknek. forrás: makohirado.hu