Még sámli is kellett a legkisebb citerásnak Apátfalván

Hírek

Még sámli is kellett a legkisebb citerásnak Apátfalván

A hangszere mellett egy kis sámlit is hozott magával Apátfalvára a legapróbb, mindössze 8 esztendős citerás. A községben szombaton népzenei találkozót rendeztek, a helyiek mellett szentesi, makói, kisteleki, királyhegyesi és kisoroszi csoportok is bemutatkoztak.

Az apátfalvi Kerekes Márton Népdalkör és Citerazenekar már évek óta szervez a községben népzenei találkozót. – Ahová meghívnak minket, onnan mi is szeretettel várjuk az együtteseket – nyilatkozta Tóth Tamás, az apátfalvi csoport vezetője. Szombaton a faluházban szentesi, makói, kisteleki, királyhegyesi, valamint a vajdasági Kisorosziból érkező együttes is bemutatkozott.

Tóth Tamás öt esztendeje lett az apátfalvi népdalkör tagja. – Eleinte csak énekeltem, majd zenélni is elkezdtem – tudtuk meg a fiatalembertől. A zenekar korábbi vezetőjétől, Fazekas Istvántól tanult meg citerázni. – Két hét alatt valahogy annyira a kezemre állt a hangszer, hogy már a nagyzenekarban játszottam – árulta el Tamás. Mivel korábban zongorázott, s úgy tartja a mondás, aki zongorán tud játszani, az minden hangszeren tud.

Mélykútiné Németh Kornélia, a szentesi Pengető Citerazenekar vezetője. – Együttesünk 1976 óta működik, mind az országban, mind külfödön már számos helyszínen felléptünk – mondta az ének-zene-népzene szakos tanárnő. A szentesiek eddig nyolc alkalommal nyerték el az Arany Páva-díjat, ami ebben a műfajban a legrangosabb elismerés. Mélykútiné Németh Kornélia 15 éve a zeneiskolában is tanít citerát, így egyik tanítványa, Miskó Péter István is fellépett Apátfalván. A mindössze 8 esztendős fiúcskának egy sámli is kellett, mivel másképp nem érte volna fel az asztalon lévő hangszerét. Petiről a tanárnője még annyit elárult, hogy igazi tehetség, olyan, mintha citeraszóval feküdne és kelne.

Barta Sándorné a makói Nefelejcs Népdalkör tagja. – Megismerkedtem az együttes vezetőjével, Kabai Lajosnéval és ő invitált, hogy lépjek be, így kerültem ide – fogalmazott a nyugdíjas hölgy, aki egykoron postásként dolgozott. Apátfalván katona- és rózsás dalokat énekeltek. Barta Sándornénak most a rózsás énekek a kedvencei, mert olyan vidámak. – A hervad a rózsa, valamint A kalapomon piros rózsa címűek a legszebbek, ezeket is elhoztuk a találkozóra – tette hozzá végül a makói Barta Sándorné.

Munkatársunktól. K.
Forrás: promenad.hu