Még sportcsarnok is lesz az 1,5 milliárdból

Tavaly április óta 1,5 milliárd forint érkezett Apátfalvára. A pénz legnagyobb részéből sportcsarnok épül, de rendbe teszik a csatornákat, az óvodákat. Emellett jut még a közmunkaprogram keretében gazdálkodásra, valamint ezen kívül a cigány nemzetiségi önkormányzat oktatást is szervezhet belőle.

Bővebben

Táborozni Apátfalván is lehet

Néptánc, cigány hagyományőrző, ifjúsági, foci és népélet – csak néhány azon táborok közül, melyek közül idén nyáron választhatnak az apátfalvi gyerekek. Ezekről a lehetőségekről is szó esett a keddi testi ülésen, de az is kiderült, hogy 2016-ban hány esetben riasztották a makói tűzoltókat a községbe.

Bővebben

Önkormányzati gyermekmegőrző

Tavaly már bevált szolgáltatását az idén is folytatni kívánja az apátfalvi önkormányzat, vagyis a nyári gyermekmegőrzést. A képviselők keddi döntésének köszönhetően a szünetben ismét ingyenesen vigyáznak az általános iskolás diákokra. Emellett közel félmilliárd forintnyi fejlesztési pénz érkezésének köszönhetően módosítani kellett az idei költségvetési rendeletet a testületi ülésen.

Bővebben

A 90 éves citerás új biciklije

Szinte minden órája betáblázott Gyenge Mihálynak: citerásokkal, hagyományőrzőkkel, színjátszókkal való próbák, majd fellépések. Ezt egy fiatal is nehezen bírná, de az apátfalvi Misa bácsi 90 esztendős. Csütörtök este hatalmas meglepetés érte: a születésnapjára a faluházban összegyűlt a település aprja-nagyja, s többek között egy új biciklivel is megajándékozták.

Bővebben