Pályázat intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.
Teljes dokumentum letöltése: ITT!
BővebbenTeljes dokumentum letöltése: ITT!
BővebbenSzülői kéréseknek eleget téve az apátfalvi önkormányzat saját kisbuszával viszi be a makói Pápay iskolába a gyerekeket – erről is döntöttek keddi ülésükön a képviselők. Emellett jövőre is kapnak anyagi támogatás azok az apátfalviak, akik a felsőoktatásban tanulnak.
BővebbenApátfalva központjában lévő épületek, a Nepomuki Szent János harangláb, a vályogházak és díszoromzataik – többek között ezek alkotják a község épített örökségét. Ezek is szóba kerültek azon a szerdai fórumon, melyet a készítendő településképi arculati kézikönyv ismertetése kapcsán tartottak a könyvtárban.
BővebbenHarmadik alkalommal rendezte meg a település a gasztrofesztivált, amire több százan látogattak ki. Az elsődlegesen a helyi lakosoknak szóló rendezvény célja a közösség építés, és a régi vidéki hagyományok megtartása és erősítése.
BővebbenMa délután nyílt meg ünnepélyes keretek között az Együttélés Cigány Érdekvédelmi Szervezet tanodája, az apátfalvi Szigetházban. 2 évig tart a felzárkóztató program, 26,8 millió forintból.
BővebbenAz apátfalvi képviselők jeles bizonyítványt állítottak ki magukról a legutóbbi ülésük egyik döntésével.
BővebbenA tősgyökeres apátfalvi Kádár Józsefné Horváth Katalint köszöntette az önkormányzat csütörtökön. A 90 éves asszonyhoz még a Veszprém megyében élő unokája és dédunokája is ellátogatott a születésnap alkalmából.
BővebbenPékárut, zöldséget és gyümölcsöt osztanak a rászorulóknak Apátfalván. Az önkormányzat és a helyi szociális alapszolgáltatási központ közös pályázata nyert a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnél. Ennek köszönhetően egészen 2018. március 18-ig naponta közel 20-20 család részesülhet az adományból.
BővebbenTeljes dokumentum letöltése: ITT!
BővebbenApátfalva SC Labdarugó Sportegyesület Hrsz. 0217/14 (6931 Apátfalva Sporttelepen) szám alatt Apátfalva Község Önkormányzat 1/1 arányú tulajdonában lévő ingatlanon lévő élőfüves nagypálya felújításának építési munkái tárgyú nyílt pályázati eljárás Pályázati felhívás letölthető, műszaki leírás, árazatlan költségvetés és a szerződés tervezett letölthető ITT.
Bővebben