Románia közelségéből csak profitálhat Apátfalva

  Apátfalva testületi ülésén is részt vett a térség országgyűlési képviselője, hogy tájékozódjon a problémákról és a település jövőbeli terveiről. Az egyeztetésen Lázár János azt javasolta, mérjék fel Románia mekkora felvevő piacot jelenthet. Mintegy száz évvel ezelőtt, 1920-ban még 6 ezer lakosa volt Apátfalvának, most alig több mint 3 ezer, derült ki először Szekeres Ferenc […]

Bővebben

Jól sikerült a jótékonysági zenés est Apátfalván

  Ahogy korábban írtunk róla, leégett egy családi ház Apátfalván június 13-án hajnalban. A helyiek összefogtak és gyűjtésbe kezdtek a Gombkötő családnak. Péntek délután jótékonysági zenés estet szerveztek, amely nagyon jól sikerült: több mint fél millió forint gyűlt össze. Csonkáné Simon Bernadett a családjával közösen, Csonka Jánossal és Csonka Emesével jótékonysági estet szervezett a Gombkötő család számára, akiknek házuk […]

Bővebben

BRÉKING – Apátfalvánál keresik a MEDVÉT

  Tegnap Csanádalbertinél kergették, ma pedig az M43-as autópálya, kövegyi pihenőjénél látták a termetes jószágot. Pár napja Szolnoknál bukkant fel egy medve, aki ismét országjárásba kezdett: a héten a jószágot már a Holt-Tiszában láttak lubickálni, majd később Orosházán túljutva egészen Csanádalbertiig cammogott – tegnap már ott keresték a rendőrök, a katasztrófavédelem és a nemzeti park […]

Bővebben

Új csatornák is épülnek Apátfalván

Új csatornák is épülnek Apátfalván  Testületi ülést tartottak hétfőn Apátfalván. A polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése miatt a Kossuth utcai irodában tárgyalt a grémium. Többek között meghallgatták és elfogadták Balogh Róbert alezredesnek, a makói hivatásos tűzoltóság parancsnokának a beszámolóját, aki vázolta, hogy a kataszrófavédelmiseknek milyen munkája akadt tavaly a községben. Nem csupán a községházát újítják fel, […]

Bővebben

A vitéz apátfalviak előtt tisztelegtek

  Apátfalva életében 1919 júniusa szörnyű időszak volt: a román megszállás alatt rablások és megtorlások is történtek a településen – egy meggyilkolt román katona miatt. Arra a 40 civil áldozatra emlékeztek szerda délután, akik az ellenállás miatt mártírhalált haltak.  Herczeg István, Sóki G. János, Sóki István, Sípos István, Antal Antal, Boda Péter, Horváth János, Imre […]

Bővebben

Annuska néni 12 évesen segített házat építeni

  Varga Andrásné Simon Anna 1928. június 17-én született Apátfalván. Annuska nénit hétfőn az önkormányzat nevében Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely Jánosné települési képviselő köszöntötte fel. Az ünnepelt nem csupán egy hatalmas ajándékkosarat kapott, hanem Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő emléklapját is. Annuska nénit – elmondása szerint – a munka éltette. – Világ életemben rengeteget dolgoztam, […]

Bővebben

Ágyúdörgéstől volt hangos Apátfalva

  Egy határon át nyúló pályázatnak köszönhetően – amelyet Földeák és Valkány közösen nyújtott be – rendvédelmi napot tartottak Apátfalván. Ahogy már tegnap is, ma is különböző tűzoltósági és rendőri bemutatókkal kápráztatták el a gyerekeket. Az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Programra Földeák és Valkány közösen nyújtott be pályázatot. Ehhez a projekthez csatlakozott többek között Apátfalva […]

Bővebben

A trianoni eseményeket idézték fel Apátfalván

  A Nemzeti Összetartozás Napján, illetve a trianoni békediktátum aláírásának napján Apátfalván is felidézték az 1920. június 4-ei eseményeket és következményeiket. Az apátfalvi Pódium Színpad elevenítette fel a trianoni békeszerződés körüli eseményeket, illetve utózengéseit a települési megemlékezésen. A társulatot Monoki Mariann készítette fel. A diktátum az ország kétharmadát elvette és ezzel együtt családokat, településeket szakított […]

Bővebben

Készpénzzel is támogatják az apátfalvi babákat

  Az apátfalvi önkormányzat számos formában támogatja a családokat. Nemrég egy új kezdeményezésről döntöttek a képviselők. – Sokat beszélgettem mind a grémiummal, mind a lakosokkal arról, milyen módon segíthetnénk még az apátfalvaikon – nyilatkozta Szekeres Ferenc. A polgármester hozzátette: úgy döntöttek, hogy készpénzt kap minden olyan helyi család, ahol kisbaba születik.   A testület arról […]

Bővebben

Új helyre költözött az apátfalvi hivatal

  Nem a megszokott helyen, vagyis a polgármester hivatal nagytermében, hanem a Búzakalász Kft. irodaházában tartották hétfőn az apátfalvi testületi ülést. – Sikereses pályáztunk, így összesen 176 millió forintból újulhat meg a községháza, valamint az óvoda három épülete és a focipálya öltözője – nyilatkozta Szekeres Ferenc. A polgármester hozzátette: a hivatalban a munkálatokat már elkezdte […]

Bővebben