Szombaton mutatták be Apátfalván “Kedves és fájó emlékeim” címmel Vargáné Antal Ilona legújabb könyvét. A két és fél kötetes szerző nyugdíjas korában fedezte fel az írás szépségét, azóta verseket, népszokásokat és fontos helytörténeti adalékokat önt sorokba. Ilonka néni, ahogyan mindenki szólítja szülőfalujában, egy felkérés nyomán kezdte el gondolatait lejegyezni. A Bíbic könyvsorozat megalkotásához kerestek írókat, amelynek Gyí, paci, paripa! című, apátfalvi népi játékokat bemutató kötetének összeállításával Vargáné Nagyfalusi Ilonát bízták meg. – Felkerestem idős néniket az anyaggyűjtéshez, így kerültem kapcsolatba Ilonka nénivel, aki nem csak elmondta, de papírra is vetette emlékeit a témában. Ezután kértük fel őt társszerzőnek is – elevenítette fel a fél kötet históriáját a település értéktár bizottságának elnöke, aki így fedezte fel Ilonka néni tehetségét. Vargáné Antal Ilona írói pályafutása ezután önálló kötettel folytatódott, amelyben családja történetét dolgozta fel. A Marosvidék füzetek részeként, 2009-ben jelent meg „Egy apátfalvi asszony visszaemlékezései” címmel a mű. – A falusi mindennapoknak, szokásoknak és régi tevékenységeknek is emléket állító írás nagyon tetszett az olvasóknak, akiknek gyermekkoruk, nagyszüleik elevenedtek meg a sorokkal. Ennek a paraszti életmódot is bemutató gyűjteménynek a legnagyobb értéke a szemléletes írásmód és a személyesség – értékelt a szerkesztő. Vargáné Nagyfalusi Ilona hozzátette, a most bemutatott új könyv folytatása az előzőnek, amelyben tovább szövi családtörténetét a szerző, de új elemekkel, a 2. világháború helyi eseményeivel és verseivel kibővítve. A második kötet a „Kedves és fájó emlékeim” címet kapta. – Édesapám azt tanította nekünk, bármi elveszhet, bárminket elvihetik, de amíg a család tagjai egészségben megvagyunk, és össze tudunk fogni, addig nincs baj, nincs lehetetlen. Nekünk is, és más családoknak is, tudni kellett többször újra kezdeni az életünket – jegyezte le előszavában az író. A január 18-ai könyvbemutatón a művet a család részéről Mátóné dr. Antal Júlia, valamint Szilágyi Sándorné, a Marosvidék Baráti Kör elnöke és Mészáros Ildikó lektor méltatta és ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A kiadványhoz a település nevében Szekeres Ferenc polgármester gratulált. Az önkormányzat támogatásával létrejött könyv megvásárolható a szerzőnél és az apátfalvi faluházban is. Vargáné Antal Ilona 1934-ben született Apátfalván, szorgalmas földműves család harmadik gyermekeként. Már fiatal korában elsajátította a házimunka és állattenyésztés tudományát. Iskolás évei szerette meg az irodalmat, de kiteljesíteni tanulmányait társadalmi okok miatt nem tudta. Az ezredforduló táján kapcsolódott be a Marosvidék folyóirat szerkesztői csapatába, emellett jelenleg is néprajzi és kézműves tevékenységeket folytat. Forrás: makohirado.hu