Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János Pálné alpolgármester ma délelőtt öt újszülöttet köszöntött.

Megnőtt a gyermekvállalási kedv Apátfalván, köszönhetően a település fejlődésének és a falusi csok-nak is. Az apátfalvi képviselő-testület még tavaly döntött arról, hogy minden apátfalvi újszülött családja 40 ezer forintos készpénzes támogatást kap.

Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János Pálné alpolgármester elsőként Demény Pannát és szüleit (címlapképünkön) Demény-Szabóki Hajnalkát és Demény Elemér Andrást látogatta meg az önkormányzat. Bár a várnál hamarább született, de az anyuka elmondta: a kis Panna teljesen egészséges. A nagyszülők is sokat segítenek a baba körül.

Molnár Boglárka augusztus 8-án született Molnár Anett és Molnár Csaba második gyermekeként. Az anyuka szerint a bátyja már nagyon várta a csöppséget. A baba picit hasfájós, de ennek ellenére nagyon nyugodt. A mamák nagyon sokat segítenek. Az önkormányzati támogatásnak nagyon örültek, nagy segítséget jelent.

Kovács Áron szeptember 10-én született Füredi Noémi és Kovács Pál második gyermekeként. Az anyuka elmondta: az apuka és a testvére, Hanna is sokat segít az újszülött baba körül. Sokat kiviszik sétálni a friss levegőre a kis Áront.

Bajusz Léna Szegeden született szeptember 9-én. Csányi Gabriella és Bajusz Zsolt harmadik gyermekeként. Nagyon nagy öröm a családban, hogy a két kisfiú mellé most egy kislány érkezett. Levente és Áron is várták haza az újszülött kislányt. Az anyuka szerint így lett teljes a családjuk.

Molnár Imre Kálmán július 14-én látta meg a napvilágot Makón, Hegedűs Szilvia és Molnár Imre gyermekeként. Testvére még nincs, de pár év elteltével szeretnének. Az apuka sokat segít a fürdetésben és a pelenkázásban is. A kicsi Imre Kálmán nagyon jó baba, nyugodt nem sír. A nagyszülők sokat segítenek a szülőknek és a babának is.

forrás: makohirado.hu