Fejlesztések

| Elkezdődött az iskola-felújítás Apátfalván |
| 2009. július 14. kedd, 17:59 |
|
Az apátfalvi Dózsa György Általános Iskola a térség egyik legjobb iskolája. Az évek óta kimagasló szakmai eredményeket a rendelkezésre álló infrastruktúra nem tudta követni, az általános iskola új épülete a 70-es évek közepén épült, azóta a legszükségesebb fenntartási munkákon kívül jelentős felújítás csak 2006-ban történt, amikor a Hunyadi u. felőli homlokzaton nyílászáró-csere történt, valamint a fűtésrendszert korszerűsítették. 2009. őszétől teljesen megújult környezetben tanulhatnak az apátfalvi, és az ide járó térségbeli gyerekek. Az Európai Unió támogatásával kétfordulós pályázat keretében 162 millió Ft. támogatást nyert a Maros-parti település Dózsa György ÁMK teljes körű felújítására és akadálymentesítésre, az udvar rendezésére. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott nyertes kivitelezővel, a hódmezővásárhelyi Építészmester Zrt-vel július 10-én kötötte meg az önkormányzat a szerződést, ami után gőzerővel elkezdődött a munka. A tervek szerint a főépület felújítása iskolakezdésre elkészül, melyre azért is van nagy szükség, mert Apátfalván nehezen lehet megoldani az itt található 12 osztályterem, valamint az adminisztráció (tanári szoba, igazgató iroda, titkárság) elköltöztetését más épületbe. A különálló tornaterem, az alsós osztályoknak helyet adó épület, valamint az udvar felújítása, a műfüves pálya megépítésének véghatárideje 2009. október 19., mely feszített munkatempót, és különös odafigyelést igényel a kivitelezőtől.
Apátfalva Község Önkormányzata és az általa működtetett intézmények 2007. óta 522 millió Ft. támogatás, 67 millió Forint hozzá adott saját forrás mellett 589 millió Ft. értékű fejlesztés megvalósítására kötött támogatási szerződést. Apátfalva pályázatait 88,8%-os eredményességgel írta eddig. Ha a nyert támogatást a lakosságszámra vetítjük, akkor minden egyes apátfalvi lakosra, csecsemőtől az idősekig 180.507,- Ft. jut, mely a régióban egyedülállóan kimagasló eredmény a hasonló méretű települések között.
E számok mögött rengeteg munka és szaktudás rejtezik, de azt is mutatja, hogy Apátfalva ki van éhezve a fejlesztésekre. Ennek megfelelően 2009-ben is több pályázati támogatással bíró projektet valósít meg az önkormányzat; a közlekedésbiztonsági kerékpárút kivitelezési munkái június 30-án fejeződtek be, a két kilométernyi belvízelvezető csatorna rekonstrukciója és ugyanennyi új belvízcsatorna építése jelenleg is folyamatban van. Az iskola-felújítással együtt ez összesen 344 millió Ft. összértékű fejlesztést takar az Európai Unió és Magyar Állam támogatásával, Apátfalva önerejének felhasználásával.
Varga Péter |