Falugyülés 2009.
2009. március 03. kedd, 17:42

Egy csecsemő életében rengeteg idő egy év, egy felnőtt számára már nem annyira, egy település történetében szinte elenyésző – persze csak akkor, ha nem történnek emlékezetes, nagy dolgok. A történelem dönti el, hogy milyen év volt Apátfalva életében a 2008.

 
A falugyűlés olyan, mint egy pillanatfelvétel arról, mit végeztünk az előző évben és mit tervezünk a következőben. Emellett természetesen alkalmat ad arra, hogy kérdésekre válaszoljunk, véleményeket, kritikákat hallgassunk meg. Az idei falugyűlésen elhangzott dicséret, biztatás, vélemény, kritika is, amit nem csak meghallgatunk, hanem a későbbiekben ezekre odafigyelve mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hibákat a későbbiekben kijavítsuk.
2008. a település életében különösen sikeresnek bizonyult, hiszen az önkormányzat kötelező feladatai magas színvonalú ellátása mellett számos pályázatot készített és a pályázatokon rendkívül jó eredményt ért el. A működési költségek lefaragásának folyamata már 2007-ben elkezdődött, amely lehetővé tette a kiegyensúlyozott működés mellett számos nagy értékű fejlesztés megvalósítását is. Az önkormányzat 2007-óta nem vesz igénybe működési hitelt, és minden év végén jelentős pénztartalékkal zárt, amely ugyan nem szabad tartalék, hanem nagyrészt következő évi feladatok finanszírozására lekötött pénz. Így volt ez 2008-2009-es év fordulóján is. Mit jelent ez a számok nyelvére lefordítva? A kiegyensúlyozott működés mellett 2008. ősszel a képviselőtestület a folyó fejlesztések átmeneti finanszírozására 32 millió Ft. fejlesztési hitel felvételéről döntött, amelyből végül 26 millió Ft-ot vett igénybe ténylegesen. Ezt a hitelt a tervezett egy év helyett már 2009. február 26-án teljesíteni tudta az Önkormányzat, emellett 15 millió Ft. maradt a folyamatos, alapvetően fejlesztési kiadások teljesítésére. Ez azt jelenti, hogy az Önkormányzat, azok intézményei nem „élik fel” a fejlesztési forrásokat, hanem arra fordítja, amire az hivatott, az intézmények, a községi infrastruktúra fejlesztésére. Azonban csak olyanokra, amelyek nem presztízsberuházások, hiszen útépítésre, járdaépítésre, utcanévtáblák kihelyezésére, akadálymentesítésre már régóta szükség volt Apátfalván.
A nagy projektek mellett rendkívül fontos, hogy az itt élők mindennapjait jobbá tevő kisebb ügyekkel is törődjön a község vezetése. Ilyen „kisebb”, de annál fontosabb ügy az iskolával szembeni rendőrség garázsának lebontása, az itt lévő kerítés újjáépítése, a faültetés a Széchenyi és a Dózsa Gy. utcán, a három óvoda kerítésének javítása és újjáépítése, a Kereszt utcán és a Kisköz utca egy részén útalap építése, játszótér építése a Móricz Zs. utcán, játszótér bővítés a Hunyadi utcán. Az előző esztendőben 500 méter járda felújítását és építését terveztük, ezzel szemben összesen 2000 méter járda újult meg. 310 méter új járdát építettünk saját erőből a Széchenyi, Templom, Hajnal és tavasz utcákon, valamint 1690 méter járdát javítottunk ki a Béke, Kossuth, Széchenyi, Damjanich és Hóvirág utcán. Társadalmi összefogással kétszer glédereztük le a külterületi földutakat, a növényvédelmi felügyelő pedig kiemelte Apátfalva külterületén az önkormányzat által végzett, a térségben példaértékű aranka és parlagfű-irtást. Emellett tovább folytattuk a belterületi csapadék és belvízelvezető csatornarendszer saját erős felújítását, melynek során a 2007. évi 1500 méter helyreállítása után 2008-ban további 1270 méter csatornát javítottak ki az önkormányzat munkatársai.
2007. óta, amióta az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázati kiírásai megjelentek Apátfalva Község Önkormányzata és intézményei közel 853 millió Ft. projektösszegre pályáztak. Ezek a pályázatok az önkormányzati feladatellátás legkülönfélébb területeinek fejlesztését célozta meg; eszközbeszerzés az iskolába, óvodába, útépítés, akadálymentesítés az idősek otthonába, közlekedésbiztonsági fejlesztések, iskola-felújítás, kerékpárút-építés, járda-építés, utcanévtáblák, útbaigazító táblák kihelyezése, buszmegállók rekonstrukciója, esélyegyenlőségi, oktatási programok megvalósítása. A 853 millió Ft értékű projektből 3 vár elbírásra, a többi, összesen mintegy 35 pályázatból csak egyet utasítottak el. Ez a számokban kifejezve 499 millió Ft. támogatás, 64 millió Forint hozzá adott saját forrás mellett 563 millió Ft. értékű fejlesztést jelent Apátfalván, melynek egy részét 2007-2008-ban megvalósítottuk, egy részét pedig 2009-2010-ben fogjuk megvalósítani. 2008-ban pályázati támogatás felhasználásával építettünk 1048 méter, felújítottunk 4061 méter utat, építettünk 320 méter, felújítottunk 620 méter járdát, kihelyeztünk 385 db útbaigazító táblát, akadálymentesítettük az idősek otthonát, új gyalogátkelőhelyet építettünk a 43-as úton, nyomógombos biztosító berendezés kerül az ABC előtti gyalogátkelőhelyre, játszóteret építettünk a Móricz Zs. utcán, bővítettünk a Hunyadi utcán, korszerűsítettük a Faluház nagytermének világítását, felújítottuk két klubszoba padlóját. Nyertes projektjeink közül 2009-ben szeretnénk megvalósítani az iskola-felújítást (162 millió Ft.), a belvízcsatorna rekonstrukciót (91,5 millió Ft.), a buszvárók felújítása (36,5 millió Ft.), valamint a közlekedésbiztonság kerékpárút építését (90,5 millió Ft.). A pályázati támogatások felhasználása mellett továbbra is saját erővel fejlesztjük a kisebb belvízelvezető csatornákat, 2009-ben elsősorban a Kereszt utcán. Tovább folytatjuk a járdafelújítást, idén – mint minden évben – 500 méter járdafejlesztést terveztünk, eddig 2007-ben és 2008-ban is jelentősen meghaladtuk a tervet. A legfontosabb tervünk a Dózsa Gy. utca pormentesítése, amely megoldása a környéken lakók évtizedes jogos igénye. A több éves sikertelen próbálkozás után addig fogunk e probléma megoldásán dolgozni míg végleges, érezhető javulást nem érünk el. Ehhez hasonló a földes utcák járhatóvá tétele, a 2008-ban a Kereszt utcán és a Kisköz utcának egy részén épített útalap bár az aszfalttal nem egyenértékű, de a járhatóság szempontjából jobb megoldás, mint a térdig érő sár. Ezért a legnagyobb gondot jelentő földes utcákat útalap építésével kívánjuk megközelíthetővé tenni.
2009-ben tehát kevesebb energiát kell fordítanunk tervezésre, annál többet az elkészült tervek megvalósítására. Apátfalva Község Képviselő-testülete nevében köszönöm mindazok munkáját, akik támogató hatóságként, közreműködő szervezetként, pályázatíróként, tervezőként, kivitelezőként, beszállítóként, az önkormányzat munkatársaként, döntéshozóként, vagy felbecsülhetetlen értékű önkéntes munkájával hozzájárult ahhoz, hogy Apátfalva történelemkönyvébe sikeres évként íródhat be a 2008. esztendő.