Szent Mihály római katolikus templom

 A településnek már 1334-ben volt temploma, de a törökök elpusztították. A ma is álló templomot 1754-1757 között építették Szent Mihály arkangyal tiszteletére, amelyet 1757. szeptember 29-én szentelték fel, és búcsúját is ezen a napon tartjuk. A templom hossza 32.5 méter, szélessége 11 méter, Szent Anna, Szent János és Szent József tiszteletére mellékoltárokat állítottak fel.

 

1840-ben díszes barokk tölgyfapadokat készítettek, majd három évvel később márvánnyal burkolták, harangokat öntötte, toronyórát készítettek. A főoltárt, amely Szent Mihályt ábrázolja, 1854-ben Perky József készítette, az orgona 1859-ből való. 1923-ban az épület négy új harangot kapott, ekkor kezdtek hozzá az átépítéshez. Az egykori falusi barokk templom az újjáépítés során gazdagon díszített, reprezentatív hatású neoreneszánsz templommá alakult át.