A 2022-es év a legtöbb településen alighanem az egekbe szökő infláció és az energiaválság miatt marad emlékezetes – de mi az, ami ezen kívül is feljegyzésre érdemes? Ezúttal Szekeres Ferencet, Apátfalva polgármesterét kérdeztük:

 

– Ebben az évben is több mint 520 millió forintból tudtuk Apátfalvát fejleszteni – kezdte a legfontosabb adattal az összefoglalót Szekeres Ferenc. A legnagyobb pályázati siker a belterületi vízrendezésre nyert bruttó 300 millió forintos uniós támogatás volt. Összesen 2415 folyóméter csapadékvíz-elvezető épült a Kölcsey, a Templom, a Kossuth, a Kereszt, a Széchenyi, a Rózsa, a Csokonai, a Hajnal és a Hunyadi utcákban.

– A Belügyminisztériumtól belterületi járdák felújítására nyertünk 17 millió forintot, ehhez az önkormányzat 3 milliós önrészt biztosított. Így összesen 20 millióból a Nagyköz, a Hajnal és az Ady Endre utcában 800 métert sikerült felújítani. A Magyar Falu Programban 28 millió forintot nyertünk utak aszfaltozására. Három utcaszakaszt tudtunk 600 méter hosszan leaszfaltoztatni a Szabadság, a Liget és a Tavasz utcákban – tette hozzá.

A piactér kialakítására összesen bruttó 49,3 milliót kaptak – ez szeptemberben nyílt meg. A művelődési ház nagytermének parkettacseréjére, festésre és a fűtőtestek, illetve a lépcső felújítására 25 milliót nyertek, a Start mintaprogramokra, 87 munkavállaló foglalkoztatására pedig 120 millió forintot.

Csongrád-Csanád megyében idén is Apátfalva kapta a legtöbb pénzt szociális tüzelő beszerzésére: 459 erdei köbméter tűzifát vettek 5.8 milliós értékben. Ez két részletben érkezik a faluba – az elsőt már ki is osztották, a második januárban jön. 

Szekeres Ferenc azt is elmondta, hogy az önkormányzati sertésállomány egy részét az elmúlt évekhez hasonlóan levágták és a feldolgozás után a darált húsból, kolbászból, hurkából 800 ajándékcsomagot készíttettek. Ezeket a 65 év feletti időseknek, a közfoglalkoztatottaknak, a gyermekvédelmi támogatásban részesülőknek és a hátrányos helyzetű családoknak osztották ki karácsonyra.