Apátfalván pénteken délelőtt megnyílt az új termelői piac. A pultok megteltek házi finomságokkal, kézműves termékekkel, amelyekből már az első napon nagyon sok elkelt.

 

"Nagyon örülök, hogy megnyílik a termelői piac. A felépítését magam is szorgalmaztam"

 – mondta pénteken délelőtt az egyik standnál árusító apátfalvi Károlyi Sándor. Amit hozott, mind maga termelte meg a kertjében, illetve dolgozta fel: egy láda almát, zöldségeket és lekvárokat láttunk a pultján. Néhány perccel a piac hivatalos megnyitása után már csak alig néhány üvegnyi maradt a portékáiból. 

"Szerintem a piacon mindig sokan lesznek, vevők és árusok is"

 – tette hozzá bizakodva.

A Kossuth Lajos és a Hunyadi utca sarkán megnyílt létesítményt az önkormányzat 49,3 milliós, két részletben megkapott központi támogatásból építette fel. Sokat kellett rá várni, mert az önkormányzat az első, sikertelen pályázatot még 2015-ben nyújtotta be. A helye, egy 1100 négyzetméteres telek sokáig üresen állt. Szükség volt rá, mert a régi piac elemei már használhatatlanná váltak, miközben a faluban nagyon sokan termelnek zöldséget-gyümölcsöt, készítenek belőlük feldolgozott termékeket, és a kézművesek alkotásai is messze földön híresek.  

A nyitóünnepségen helybeli óvodások adtak műsort, Tariné Tóth Hajnalka citerázott, illetve Szekeres Ferenc polgármester mondott beszédet. A piac vasár- és ünnepnapok kivételével minden nap nyitva van reggel 6-tól délig. Helypénzt nem kell fizetni. Szekeres Ferenc polgármester a megnyitó beszédben többek között azt mondta el róla, hogy a fedett piactéren 7 standot helyeztek ki, felépítettek egy helyi portékákat kínáló kis boltot és egy akadálymentesen is megközelíthető mosdót. A területet be is kerítették. 

"Ma már meglennénk piac nélkül is, de ez többet ad, mint egy nagyáruház: jó beszélgetéseket, emberi szót, barátságot is az adásvétel mellé"

– fogalmazott.