Harmadjára gyűltek össze ma délelőtt a mézeskalács szakkör szorgos asszonyai, hogy kiszaggassák, kisüssék és díszítsék a finom betlehemi csillag, hóember, halacska, fenyőfa alakú mézeskalácsokat.

Varga-Jani Ildikó, a szakkör szervezője már előző este bekeverte a mézeskalács tésztáját, hogy azt ma délelőtt az apátfalvi mézeskalács szakkör tagjai formára szaggassák, kisüssék, majd ki is díszítsék.

A mézeskalács készítés előnye, hogy mindig az alapoktól kezdik, hátránya viszont, hogy az elkészült sütemények nem sokáig maradnak a tálcákon, hamar mind a pocakokba vándorolnak.

A sütés és díszítés nem csak a végeredmény, de a közösségi kapcsolatok erősítése miatt is fontos.

A vírushelyzet miatt elmagányosodott embereket akarja ismét összehozni a Nemzeti Művelődési Intézet, ezért kezdeményezte az újabb közösségek létrehozását „a Szakkör” néven. Ennek része az apátfalvi mézeskalács szakkör, melyben alkalmanként hatan-nyolcan is részt vettek eddig.

– A Nemzeti Művelődési Intézet segítségével és támogatásával hatféle szakkört lehet indítani, a község úgy gondolta, hogy a mézeskalács sütő szakkört indítja el, Varga-Jani Ildikó vezetésével – tudtuk meg az előzményeket Vargáné Nagyfalusi Ilonától.

A vállalkozó kedvű asszonyok nem csak a szakkörvezetőre támaszkodhatnak, de a Nemzeti Művelődési Intézet segítségére is. Az utóbbi videós segítséget jelent és online bárki elérheti, s akár maga is kipróbálhatja mit is tud. Pofon egyszerűen.

Az apátfalvi asszonyok most gyújtották be a sütőt, hogy a gáz segítségével a nyers tésztából finomságot alkossanak.

– Első alkalommal házon belül próbáltuk ki, hogyan is megy a sütés, illetve a tészta elkészítése, ugyanis minden alkalommal elfogy az alapanyag, azaz mindig újra elölről kell mindent kezdenünk – tette hozzá Vargáné Nagyfalusi Ilona. De hallgassa csak meg, őt magát!

A kisült mézeskalácsokat az asszonyok varázslatos gyorsasággal díszítették, amolyan nejlonzacskóból rögtönzött írókával. És persze nem kell attól tartani, hogy az elkészül finomságok elromoljon.

A mézeskalács szakkört egy nyújtódeszkát, nyújtófákat, kiszúró formákat és kötényeket tartalmazó alapcsomaggal segítette a Nemzeti Művelődési Intézet, az alapanyagokkal például margarinnal, tojással és egyebekkel pedig az apátfalvi önkormányzat támogatja,

A szakkör tagjai 15 alkalommal, heti két órában gyűlnek össze, mézeskalácsot sütni.