Egy-egy kisebb település fennmaradása érdekében az az egyik legfontosabb, hogy megfelelő számú gyermek szülessen. Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely Jánosné alpolgármester az eddigiekhez hasonlóan folytatta az újszülöttek köszöntését. 2021. 08. 27.-én két kislányt és egy kisfiút látogattak meg, akik 40 ezer forint készpénzes támogatásban részesültek. A szülőknek virággal, édességgel és borral kedveskedett az önkormányzat.

 

Rákóczi Hanna Szegeden született 2021.08.05-én 2480 grammal és 47 centivel Dömötör Krisztina és Rákóczi Csaba 4. közös gyermekeként. Kettőjük részéről a kis Hanna a 10. gyermek. Az anyuka megosztotta velünk, hogy Hanna nagyon jó kisbaba igyekszik megosztani a figyelmét a kicsik között. A legnagyobb segítséget az apuka és a nagyszülők jelentik. A nagy hőséget a gyerekekkel ellentétben Krisztina nehezen vészelte át. Újabb újszülöttet nem szeretnének.

 

Lakatos Léna Norina Hódmezővásárhelyen látta meg a napvilágot 2021.04.06-án 15 óra 43 perckor 52 centivel és 3470 grammal, Szűcs Tímea és Lakatos Dániel első gyermekeként. Timi elmondása szerint nem igényel sok segítséget hiszen egyszerű Lénával. Jelenleg 5 hónapos és már megkezdték a hozzátáplálást, nagy kedvenc a baby ital. Léna közvetlen, érdeklődő és mosolygós kisbaba. Dániel szeretne újabb babát, Timi viszont még nem határozta el magát.

 

Mátó Csongor Hódmezővásárhelyen született 2021.06.22-án 4570 grammal 55 centivel Tóth Dóra és Mátó Gábor 3. gyermekeként. A 2 éves Levente és a 18 éves Attila örültek a kistestvér érkezésének. Dóra elmondása szerint a mamák jelentik a legnagyobb segítséget a férje mellett. Újabb gyermeket nem szeretnének.

 Riportot készítette: Varga Alexandra