A mai napon 2021.07.16.-án újabb 4 újszülöttet köszöntött Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János Pálné alpolgármester, hiszen egy-egy kisebb település fennmaradása érdekében az az egyik legfontosabb, hogy megfelelő számú gyermek szülessen. Minden apátfalvi újszülött 40 ezer forint készpénzes támogatásban részesült. A szülőknek virággal, édességgel és borral kedveskedett az önkormányzat.

 

Elsőként Ludányi Mártont és szüleit Sziklai Orsolyát illetve Ludányi Bálintot látogatták meg. Marci 2020.10.29.-én született Szegeden 4450 grammal és 52 centivel. A szülők elmondása szerint barátságos, érdeklődő és „musicalis” baba hiszen imádja a zenét. Bálint megosztotta velünk, hogy a kis Marci nem igazán viseli jól a meleget inkább hideg párti, mint a szülei. Újabb babát majd szeretnének a későbbiekben. Úgy gondolják, hogy mindenféleképp jó, ha egy gyermek testvérrel nő fel.

 

Hős Zsombor Árpád Hódmezővásárhelyen látta meg a napvilágot 2020. december 13.-án 4320 grammal és 55 centivel, Jani Andrea és Hős Árpád gyermekeként. Az anyuka elmondása szerint Zsombi körül a legnagyobb segítség nővére a 16 éves Bogi. Nagyon nyugodt kisfiú 3 hónapos kora óta végig alussza az éjszakát. Az elmúlt 7 hónap legjelentősebb pillanata az utóbbi 2 hét volt mikor elkezdett forogni, mászni. A kapott 40 ezer forintos támogatásból bébikompot vagy etetőszéket szeretnének vásárolni.

 

 

Harmadikként Janovics Kamilla Noémit köszöntötték. Kamilla 2020.11.13.-án pénteken született Koszta Noémi és Janovics Dávid 4. gyermekeként. Az anyuka megosztotta velünk, hogy nagyon jó kislány a fogzási időszakot is jól viselte. Legjobban Milánhoz (9 éves) húzódik ő a legnagyobb segítség is. A szülők csodának tartják, hogy a 3 fiú mellé egy kislány érkezett a családba. A kapott támogatásból minden a négy gyermek számára vásároltak. Több gyereket nem terveznek.

 

Az önkormányzat Marosvölgyi Tamást is meglátogatta, aki 2020.09.27.-én született Hódmezővásárhelyen 56 centivel és 4600 grammal. Tamás elsőként érkezett a családba Marosvölgyiné Deák Viktória és Marosvölgyi Sándor gyermekeként. Viki elmondta, hogy apás szülés volt. Tomi nagyon jó baba a fogzási időszakot is jól viseli. Az első 2,5 hónap volt nehéz a hasfájás miatt. A szülők megosztották velünk, hogy Tomi már 9 hónapos és 11 kilogramm-os. A közel jövőben szeretnének újabb babát.

 

Varga Alexandra