Még november 11-én érkezett a településfásítási programnak köszönhetően kétszáz díszfa Apátfalvára. A virágos kőriseket a helybéliek, míg a tűzjuharokat az önkormányzat ültette el, mind egy szálig közterületre.

Településfásítási programot hirdetett az apátfalvi önkormányzata, vállalva azt, hogy öt esztendő alatt ezer fát ültet el a községben. A idén őszi falültetéshez szükséges kétszáz díszfát novemberben 11-én hozták el az egyik kecskeméti faiskolából. A díszfák közül százhatvan volt a majdan látványos lombozatot hozó virágos kőris, a maradék negyven pedig a gyönyörűre növő tűzjuhar (A virágos kőris lett 2018-as év fafajtája.) Az apátfalviak a százhatvan virágos kőris facsemetét igényelhették az önkormányzattól, vállalva azt, hogy kiültetik azokat a házuk előtti közterületre. Az ültetéshez az önkormányzat segítséget is nyújtott, illetve ellenőrizte a fák kiültetését is. A tűzjuhar facsemetéket azonban az önkormányzat telepítette.A helybéliek a házuk elé, míg a községi önkormányzat, óvodákba, iskolába, a sportpálya mellé, a szoborparkba, az önkormányzati ingatlanok elé, illetve a közterületekre ültette el a fákat.

– Akik kérték az ültetéshez az önkormányzat segítségét, azoknak a dolgozóink elvégezték a fák telepítését. Az apátfalviak körében olyan nagyon népszerű volt a facsemete osztás, hogy akinek az idén már nem jutott díszfa, az a jövőre fogja azt megkapni, hiszen apátfalva önkormányzat minden évben, így 2021-ben is tervez őszi faültetési programot – tudtuk meg Szekeres Ferenctől, Apátfalva polgármesterétől.

A 6-10 méterre megnövő, kúpos majd, gömbölyded koronájú virágos kőrisfa, rügyei szürkék. Levele leggyakrabban 7 levélkéjű, tojásdad alakú, sötétzöldek, de ősszel sárgás- vagy lilás barnás. Virága ezüstös sárgásfehér, illatos, a vesszők végén- dús bugákban májusban nyílik. A virágos kőris a napos, meleg helyet, illetve a laza talajt szereti és szárazságtűrő. Út- és utcafának, parkfának, illetve tájfásításra alkalmas, s egyébkén idehaza őshonosnak számít. A tűzjuhar 6-8 méterre megnövő laza koronájú fa. Levele dekoratív, zöld színű, ősszel pedig lángvörösre színeződik. Illatos krémfehér színű virága nyár elején nyílik. Igénytelen, szintén szárazságtűrő, s napos helyet igényel.

Forrás:makohirado.hu