A iskolásoknak hirdetett játék már elindult, s december 20-ig tart. 23-án osztják majd ki az ajándékokat! A képen, előadás az apátfalvi könyvtárban. Az iskoláskorú apátfalviak, illetve a helyi iskolába járó gyerekek számára indított pontgyűjtő játékot az apátfalvi könyvtár. A játék lényege, hogy be kell iratkozniuk a gyerekeknek a helyi könyvtárba (szülői segítséggel, hiszen az aláírásuk szükséges), pontgyűjtő lapot kell kérni, s ezen túl már csak az a feladat, hogy könyvet kell kölcsönözniük, s olvasniuk. Amikor azt visszaviszik, kapják meg a pontot. Plusz pontot jelent, ha valaki ajánlót ír a kikölcsönzött könyvről, vagy magával viszi egyik barátját/barátnőjét, aki szintén játszani akar. A pontgyűjtőket december 20-ig várják vissza, az addig legtöbb pontot összegyűjtő gyerekek a december 23-án délelőtt 10-kor kezdődő ajándékokat kapnak. – Az olvasás népszerűsítése ezzel a játékkal a célunk, azaz az, hogy a gyerekek olvassanak, majd megtartsák felnőtt korukban is ezt a szokásukat. – mondta portálunknak Popányné Vaszkó Ágnes könyvtáros. Azt is elárulta, hogy mik lesznek az ajándékok. Az Országos Könyvtári Napok keretében szoktunk kapni a szegedi Somogyi könyvtártól – mely szakmailag a felettesünk – különféle promóciós anyagokat: tollat, ceruzát, de most van kulacsunk és lámpánk is. Ez utóbbiak lesznek majd a fődíjak. De ígértek még jegyzetfüzetet, könyvjelzőt, ilyen kis apróságokat, melyeknek a gyerekeknek azért örülnek. Bízom benne, hogy sokan részt vesznek a játékban – tette hozzá Popányné Vaszkó Ágnes könyvtáros. *** Az apátfalvi könyvtár tevékenységéről szóló tavaly nyári beszámoló szerint a könyvtár 2018-ban 111 könyvvel gazdagodott, de csak a település lakóinak 4 százaléka könyvtári tag, ráadásul ez a létszám a 2017-es 5 százalékról csökkent le. A beiratkozott olvasók 24,1 százaléka 14 év alatti, s a szervezett programok nagy része is ennek a korosztálynak szól. Az is olvasható a Sikaláné Sánta Ildikó, a szegedi Somogyi könyvtár igazgatója által összeállított tájékoztatóban, hogy a könyvtár teljesítménymutatói alapján úgy gondolják, hogy továbbra is kiemelt feladatnak kell tekinteni a könyvtár és a könyvtári szolgáltatások népszerűsítését annak érdekében, hogy növekedjék a könyvtárhasználók száma, illetve az apátfalviak a könyvtári alapszolgáltatások mellett közösségi helyként is használják azt. forrás: makohirado.hu